2019. július 6., szombat

SUP, amit majdnem feladtam

Kínkeservesen, de végre elkészült ez a hajó is, már ha ezt lehet egyáltalán ennek nevezni. Egy kis vitorlást hamarabb összedobtam volna és még ráadásul kevesebbet is szívtam volna vele. Na de a lényeg, hogy kész és ahhoz képest nem is lett annyira gáz.

Az építés legnagyobb nehézségét az okozta, hogy eltértem a tervtől és 3 mm-es lemez helyett 4 mm-esből építettem. Úgy gondoltam hogy én azt majd jobban tudom és sokkal tartósabb lesz ez így... Nem jól tudtam. Hiába, a közel tíz éves tapasztalatom még kevés ahhoz hogy egy ilyen változtatást objektíven megítéljek. Na mindegy, ez van.


A hajótest és a bordák kiszabása illetve a bordaerősítések felragasztása eléggé pepecselős munka, nagyon sok időt elvett. Rengeteg aprólékos illesztéssel, ragasztással és méricskéléssel jár egy ilyen SUP megépítése. Mikor már odaértem hogy összefűzhetem a hajótestet, na az végre fellelkesített. Műanyag kötegelőkkel dolgoztam és viszonylag gyorsan haladtam. Az orr résznél viszont jöttek a problémák...

Miután összeállt a test és beraktam a helyére az első keresztmerevítőt az orrnál akkora feszültség keletkezett hogy az okume lemez nem bírta tovább és elrepedt. Gyorsan kerítettem spanifereket és összehúztam a repedés környékén hogy el ne pattanjon, majd üvegszalaggal megerősítettem belűről a lemezt. Sajnos nem volt elég, ismét elrepedt, de most máshol is. A következő próbálkozásom az volt, hogy lemezpánttal próbáltam megerősíteni a kritikus részt, de ez sem hozott eredményt. Végül levágtam az orrát 50 cm hosszan és újraépítettem ezt a részt 3 mm-es nyír lemezből.
Ez már jobb volt, a vékonyabb lemez jobban bírta a csavarodást, de sajnos ez sem volt tökéletes. Mivel az első borda már be volt ragasztva így az orr a hajlításkor tovább vetemedett és nem tudtam ugyanazt az ívet kialakítani ami az eredeti rajzon volt. Emiatt átalakítottam és egy tompább orrkiképzést eszkábáltam neki. Nem lett olyan szép mint az eredeti forma, de szódával elmegy.

Ezek után már ismét jobban haladtam, a hosszmerevítők következtek, végül pedig a fedélzet felragasztása. Ekkorra már jó kis kánikula lett, így a ragasztással és a laminálással igazán gyorsan kellett haladnom. Feleségem is besegített  a végén, hogy rám ne kössön az anyag.

A következő szívás a festésnél volt, ugyanis rossz típusú festéket vettem le a polcról. Vízbázisú helyett oldószereset vásároltam és ez már csak akkor derült ki mikor felkentem. Ezen az epoxi ugyanis nem terül rendesen, hanem kis krátereket képzett. Hosszas hengereléssel ugyan tudtam valamit hozni a felületen, de így sem lett az igazi. A dizájn viszont feleségem érdeme, és ez igazán jó lett. A Havaii surf deszka minta szerintem kiválóan illik hozzá.
Aloha lett a SUP neve. :-)

Az építésről a fotódokumentáció az alábbi linken található:
https://photos.app.goo.gl/LBF5avormGD4fC7y7






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése