2014. december 28., vasárnap

Keresgélés, ötleteés

Sok ismerősöm tudja rólam, hogy odavagyok a vízi járművekért és lassan már több lesz belőle a garázsomban mint szárazföldiből, de az a helyzet az, hogy ezt az állapotot már az életvitelünk generálja. 

Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy egy kicsit sikerült azért a családtagokat is megfertőzni a hajózás szeretetével, amit nem bánok, mert egyel több olyan alkalom nyílik a mindennapokban, amikor a család együtt van (összezárva egy hajóban a víz közepén ;-) ) és az információs társadalom zavaró jelenlétét mellőzve önfeledten beszélgethetünk egymással.

Idén nyáron is sokat hajóztunk együtt saját építésű hajóinkkal és sok szép élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk. Az egyik ilyen tapasztalat az volt, hogy nőnek a gyerekek. A felismerés akkor lett szembetűnő, mikor a Ráckevei Duna ágon eveztünk és a hivatalosan két személyes kenunk amiben négyen szoktunk ülni már igencsak közel járt ahhoz, hogy a szabad oldalmagassága veszélyesen kicsivé zsugorodjon. Nincs mese, kinőttük a hajót!

Két dolog jutott eszembe ezzel kapcsolatban. 1: Eladjuk a kenut és építünk egy nagyobbat. 2: Valakit kiteszünk a kenuból. A második verzió egy kicsit drasztikusan hangzik, de úgy gondoltam, hogy egy másik hajóval fog ezután túrázni velünk. Mind két esetben -és itt jön a lényeg- újra hajót kell építeni! :-)

Az első verziót kapásból elvetettem, mert akkora kenut nem akartam, építeni, amiben mind a négyen kényelmesen elférünk, hisz akármilyen nagy is a garázsom azért van az hossz ami már nem fér be, és a szállítás is problémás ekkora méret felett. Maradt tehát a második verzió

Na de ki legyen az aki innentől kezdve privátban húzza majd a vizet mellettünk? Fiam egyből jelentkezett erre a szerepre és valóban elég nagy ahhoz, hogy megtanuljon önállóan is irányítani egy hajót.

Ez év júliusában a III. Amatőr Hajóépítő Találkozón alkalma nyílt kipróbálni egy gyerekeknek épült kajakot és mi tagadás nagyon megtetszett neki. Akik látták őt evezni azt mondták, hogy született tehetség, úgyhogy dagadt is a mellem a büszkeségtől. Azon nyomban egy könnyelmű ígéretet tettem, miszerint építünk neki egy kajakot. Persze azt már előre kikötöttem, csak akkor lehet róla szó, ha segít benne. Megígérte. Nem mellékes részletként azért azt is meg kell említenem, hogy a család többi tagjától is megkaptuk a jóváhagyást a projektre, így már tényleg neki állhattunk a tervezgetésnek.

A megfelelő kajaktípus kiválasztása nem volt egyszerű feladat. Az találkozón kipróbált típus kimondottan gyerek méretű volt és nagyon tetszetős formájú, viszont a hosszútávra nem biztos, hogy megfelelő választás.

Elindult az internet bújás és megpróbáltam olyan tervet keresni, ami a legmegfelelőbb egy kamasz gyerek számára és nem fogja egyhamar kinőni. Sajnos azt kell mondjam nem igazán bővelkedik a világháló ilyen paraméterekkel rendelkező tervekkel.

Összesen két olyan típust találtam megfelelőnek, ami belefér a költségvetésbe (kvázi ingyenes) és kivitelezésre alkalmas minőségű tervdokumentációval rendelkezik.

Egyik ilyen a Guillmeot Kayak Plans oldalán lévő Ganymede típus, ami egy elég egyszerű, de stabil kajak. Építése sem túl bonyolult és egy tervrajz több méretet is tartalmaz.
Építettem hát egy balsafa makettet, hogy lássuk hogy is fog kinézni ez a típus valójában





Egy másik típus szintén felkeltette az érdeklődésemet. Ez már sokkal letisztultabb és tetszetősebb forma, viszont építés szempontjából nem egyszerű. gyakorlatilag dupla annyi kötés és ragasztást igényel mint az előző és a tervrajz sem a legrészletesebb. Erről is készítettem makettet:


Az őszintén szólva egyik sem az igazi. Nehéz helyzetben vagyok ugyanis attól tartok, ha az építési idő és költségráfordítást szembehelyezem a kívánt esztétikummal és használhatósággal, akkor sajnos nem marad más hátra csak az, hogy tervezzek egy olyan típust, ami minden szempontnak megfelel.

Akkor hát ingujjt feltűrni és rajta... A műszaki rajzlap mindent elbír :-)